14. heti gyakorlat:
Visszatükrözés
Ezt a gyakorlatot vagy a pároddal végezd, vagy valakivel, akivel szívesen beszélgetsz, de sokszor mégsem értitek egymást.
A beszélgetést a következő szabályok betartásával végezzétek: lehetőleg vegyetek elő egy olyan témát, ami gyakran konfliktushoz vezet közöttetek. Az egyikőtök kezdi azzal, hogy elmond valami számára fontosat. A másik, aki hallgatja, nem reagál rá, hanem megpróbálja visszamondani a társa mondanivalójának a lényegét. Ez nem csupán üres összegzése vagy szó szerinti másolása annak, amit a másik mond, hanem a másik mondandójának értelmezése a saját szavaiddal. Mondd vissza te hogy értetted azt, amit a másik mondott, mit értettél meg belőle. A lényeg, hogy minél inkább megértsd, amit a társad mond. Ha megfigyelsz rajta valamilyen erős testi (nonverbális) jelzést, azt is visszajelezheted neki, sőt akár a ki nem mondott érzéseit is, ami a mondanivalójában megjelenik. Aztán várd meg, hogy jóváhagyja a másik, vagy kiegészítse, illetve, ha nem ért egyet a te megértéseddel, akkor mondja el újra, te pedig fuss neki újra annak, hogy mit értettél meg belőle. Aki hallgat, tegye félre egy kicsit a saját reakcióit, véleményét, ítéleteit és arra koncentráljon, hogy próbálja meg minél pontosabban megérteni és visszamondani azt, amit a másiktól halott. Ha a másik jóváhagyta, akkor tovább léphettek és most te, aki eddig hallgattad a másikat, mondd el mit gondolsz, neked mi a fontos az adott témában. Ha 10 percig sikerült így egy-egy kört futnotok beszéljétek meg milyen volt így meghallgatni egymást.
Példa tükrözés:
– Nem akarom, hogy minden alkalommal, amikor a gyerekért megyek, 1 órán át ecseteld, hogy mit hogyan csináljak!
– Azt szeretnéd, hogy végre bízzak abban, hogy te is képes vagy ugyanúgy ellátni a gyereket, mint én?